Diego kihagyja a Fiorentina elleni meccset?
A brazil középpályás néhány csalódást keltő meccs után pihenőt kaphat hétvégén.

Elképzelhető, hogy Alberto Zaccheroni nem küldi pályára Diegót a hétvégi, Fiorentina elleni rangadón, értesült a Sportmediaset.it.
A Werder Bremen csapatától érkezett játékos a Palermo elleni, vereséggel zárult találkozón sem teljesített jól, és ki is eshet a csapatból, ha Zaccheroni átvált a 4-3-3-as felállásra.
Iaquinta felépülésével az edzéseken már ki is próbálták az új taktikát, méghozzá beszámolók szerint jó eredménnyel, bár a világbajnok olasz csatár valószínűleg még nem bír 90 percet.
A Fiorentina ellen az elképzelések szerint Alessandro Del Piero és David Trezeguet foglal el két helyet a három támadóból, mellettük bal oldalon Iaquinta vagy Paolucci juthat szóhoz.
"Jó dolog, ha olyan játékosa van az embernek, mint Diego. Azonban csak akkor tud az elvárásoknak megfelelő teljesítményt nyújtani, ha megfelelő kondícióban van." - magyarázta döntését Zaccheroni.
Conte is a jelöltek közt van
A Juventus egykori kiváló középpályása is harcba szállhat az edzői székért.

Nyílt titok, hogy ha nem történik csoda, akkor nyáron Alberto Zaccheroni távozik a Juventustól, és valaki más veszi át az edzői teendőket.
Antonio Conte tavaly is esélyes volt a kinevezésre, ám akkor Ciro Ferrarát választották. Olaszországi források szerint viszont Conte ismét képbe került, és a Bianconeri vezetői őt is esélyesnek tartják a kispadra.
Alvise Cagnazzo egy, a Juventushoz közel álló újságíró, aki a Radio Erre 2 számára adott nyilatkozatában beszélt a torinói vezetők terveiről.
"Biztosan állíthatom, hogy Antonio Contét ismét felkeresték a Juventustól az edzői feladatok miatt." - mondta Cagnazzo.
"A vezetőségnek azonban van egy kis kételye Conte természetével kapcsolatban. Emellett még mindig vizsgálják Cesare Prandelli vagy Fabio Capello megszerzésének a lehetőségét is."
Antonio Conte legutóbb az Atalanta együttesénél dolgozott, ahonnan rövid idő után távozott.
Diego München, Felipe Melo London felé veheti az irányt
A Juventus nyári nagy igazolásai idejekorán elhagyhatják Torinó városát.

A Bianconeri készen áll egy Diego - Ribéry cserét végrehajtani, közölte ma az El Mundo Deportivo.
Arról korábban is lehetett tudni, hogy a francia középpályást nagyon szeretnék Torinóba költöztetni a Juve vezetői, ám most felröppent híresztelések szerint a brazilt is készek lennének beáldozni.
A Bayern München is szerette volna tavaly megszerezni Diegót, ám a támadó a Juventust választotta. Állítólag azonban a bajorokat még mindig érdekli Diego, aki így nagyszerű alapot képezhet egy csereüzletnél.
Ami Diego esetében a Bayern München, az Felipe Melót tekintve az Arsenal. A londoni alakulat nyáron szerette volna megszerezni a középpályást, aki viszont Torinóban kötött ki.
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere egy, a Daily Mail részére adott interjúban azonban ismét beszélt a játékosról, ami néhány újságíró szerint előrevetíthet egy későbbi átigazolást is.
"Melo a Juventust választotta az Arsenal helyett nyáron. A klub szenved mostanában, és a középpályásnak sem olyan az idénye, mint amilyet sokan vártak tőle." - mondta Wenger.
"Még mindig úgy gondoljuk, hogy nagyon tehetséges játékos, és Gilberto Silvával karöltve nagyon hasznos játékot produkálnak a brazil válogatottban. Felipe Melót még mindig figyeljük."
A brazil középpályás helyét sokan megkérdőjelezik a Juventusban, és már korábban is felvetődött, hogy nyáron eligazolhat egy másik egyesülethez.
Kitekintő: Válogatott meccsek
Az olasz válogatott Monte-Carlóban Kamerun ellen játszott felkészülési mérkőzést.

A Samuel Eto'o vezette "Oroszlánok" elleni mérkőzésen két Juve-játékos kapott helyet a válogatott kezdőcsapatában: a csapatkapitány Fabio Cannavaro, akit a 80. percben cserélt le Marcello Lippi, illetve Giorgio Chiellini, aki a 13. percben Cossu továbbításából gólt is szerzett, azonban les miatt a gólt érvénytelenítették.
A mérkőzésen pályára lépett még Claudio Marchisio is, aki a második félidőben Domenico Criscito helyét foglalta el. A keret tagja volt még Nicola Legrottaglie, aki viszont nem lépett pályára ezen a meccsen. A mérkőzés 0-0-val ért véget.
Olaszország következő mérkőzése június 5-én esedékes Genovában Svájc ellen.
Mindeközben az olasz 21 éven aluli válogatott Európa-bajnoki selejtező mérkőzést játszott Rietiben Magyarország U21-es csapata ellen.

A válogatott többek között Luca Marrone góljának köszönhetően 2-0-ra legyőzte Magyarországot, ezzel egy korai születésnapi ajándékot adtak Pierluigi Casiraghinak, az olasz U21-es válogatott szövetségi edzőjének, aki a mai napon lett 41 éves.
Az első gólt az első félidőben Okaka szerezte, majd a második félidő elején Marrone duplázta meg az olaszok előnyét. Ez volt Marrone első gólja az olasz utánpótlás válogatottban.
Ezzel a három ponttal Olaszországnak 10 pontja van 6 mérkőzés után, a magyarok 9 ponttal állnak a 3. helyen 5 mérkőzést játsztva, a csoportot Wales vezeti 13 ponttal 6 lejátszott mérkőzéssel.
Felipe Melo: "A Juventus nem fél a Fiorentinától"
A brazil középpályás már alig várja, hogy legyőzze korábbi csapatát.

Felipe Melo izgatottan várja a hétvégi visszatérését Firenzébe, ugyanakkor figyelmeztette korábbi csapattársait, hogy nem lesz egy örömteli találkozó.
Szombaton a Juventus középpályása első alkalommal lép pályára az Artemio Franchiban, mióta múlt nyáron a Juventushoz szerződött.
Viszont a múlt heti Palermo elleni vereség után Felipe Melo szerint az előző csapata elleni meccsen újra győzni kell.
"Ez egy kemény meccs lesz a Viola ellen, ugyanis ők otthon nagyon erősek, nagyszerű szurkolótáboruk van" - mondta Felipe Melo a Sky Sport Italiának.
"Nehéz lesz, de mi a Juventus vagyunk, nem félünk senkitől sem."
A rivalizálás ellenére Felipe Melo még mindig érez kötődést a Fiorentina iránt.
"Furcsa lesz visszamenni oda, hiszen a Fiorentina segítségével játszhattam a brazil válogatottban, és onnan kerültem a Juvéhoz. Az a város mindig is a szívemben marad" - zárta mondandóját Melo.
Iaquinta felépült sérüléséből
A világbajnok csatár újra játékra kész állapotban van.

Nagyon jó hírek érkeztek Torinóból, hiszen Vincenzo Iaquinta felépült sérüléséből, ami miatt több, mint négy hónapot hagyott ki.
A 31 éves csatárnak még októberben műtötték meg a térdét, de különféle komplikációk, sőt, egy esetleges félrekezelés miatt nagyon elhúzódott a visszatérése.
Iaquinta jó formában kezdte az idényt, első hat meccsén három gólt is szerzett. Ebben az időszakban a Juventus még harmadik volt a bajnoki tabellán.
Amauri éppen a múlt héten dőlt ki három hétre, így Iaquinta visszatérése bizonyára jó hír a sérültek magas számára amúgy is panaszkodó Alberto Zaccheroni számára.
Középpályások a kívánságlistán
Ismét szárnyra kapott néhány pletyka a Juventus esetleges nyári erősítéseit illetően.

A napokban G14 találkozót tartanak Manchesterben, és állítólag Jean-Claude Blanc ezt az alkalmat arra próbálja felhasználni, hogy Karl-Heinz Rummenigge társaságában megvitassa Franck Ribéry esetleges Torinóba költözését.
A 14 legerősebb klubot tömörítő szervezet találkozóján Blanc arról is megpróbálja meggyőzni a németeket, hogy a Juventus ajánlata előnyösebb lehet, mint a Real Madridé, állítja a Leggo.
A múlt heti hírek szerint a Juventusnál rendelkezésre áll a kívánt összeg, de ha ez sem lenne hatásos, akkor a pletykák szerint a Bianconeri elnöke Buffont is felhasználhatja csaliként.
Egy másik híresztelés arra utal, hogy a vezetők Pavel Nedved örökösének Martin Petrovot szánják. Az Il Corriere Dello Sport ugyanis ma arról írt, hogy a Juve nyáron szeretné megszerezni a 31 éves bolgár játékost.
Egy portugál lap, az A Bola viszont arról számolt be, hogy az Öreg Hölgy élénken érdeklődik Ángel Di María iránt. A Benfica játékosa nyáron minden bizonnyal elhagyja jelenlegi csapatát. Ugyanakkor kérőkből sincs hiány, hiszen a Barcelona, a Real Madrid és a Chelsea is szeretné soraiban tudni a középpályást.
Trapattoni: "Visszatérnék a Juventushoz, de nem edzőként"
Giovanni Trapattoni kijelentette, hogy visszatérne a Juventushoz, de nem edzői titulusban.
A 70 éves olasz szakvezetőt a múlt hónapban hozták szóba a zebramezes torinói csapattal mint Ciro Ferrara lehetséges utódját. A felkérést elutasította, a Juve pedig leigazolta Alberto Zaccheronit a kispadra.
"Amikor megkerestek, választ kellett adnom. Nem volt könnyű döntés, de a vezetők olyan szerepet szántak nekem, amit az adott pillanatban nem vállalhattam el, elsősorban a jelenlegi munkám miatt." - nyilatkozta Trap a La Gazzetta dello Sportnak.
"Arra a megállapításra jutottam: ez a Trapattoni ma sokkal jobb és felkészültebb, mint a 20 évvel ezelőtti."
"Természetesen szeretnék még a Juventusnál dolgozni, de nem edzőként. Amikor másodszor edzősködtem a Zebráknál, csak egy UEFA kupa győzelemre voltunk képesek. Hangsúlyozom: csak."
"Nem könnyű dolgozni, ha egy olyan helyre térsz vissza, ahol már sokat elértél. Lippinek is azt mondtam, alaposan gondolja át mielőtt döntést hoz azzal kapcsolatban, hogy visszatér -e torinóba."
"Marcello ismeri a klubot, a vezetőket és a játékosokat. A hozzáértése vitán felüli. Elég csak megnézni a karriertörténetét." - értékelt Trapattoni.
Megegyezés Kuranyival?
Jelentések szerint a Schalke játékosa bizonyosan a Juventusnál folytatja pályafutását.

A Juventus megegyezett Kevin Kuranyi képviselőivel, a játékos a Bosman-szabály értelmében ingyen érkezik a nyár folyamán Torinóba, olvasható a Sky Italia jelentésében. Hivatalos megerősítés a közeli jövőben várható.
Kuranyi jelenlegi szerződése júniusban jár le, ezt kihasználva hagyhatja ott a Schalke együttesét.
Kuranyi 2005-ben került mostani csapatába, előtte a Stuttgart játékosa volt. Azóta 151 találkozón 65 gólt szerzett.
A Juventus terveiben szerepelt a csatársor erősítése, és Kuranyi megszerzése - mivel ingyen érkezhet - a vezetőség tetszését is elnyerheti.
A Bajnokok Ligájáról való lecsúszás megváltás is lehet
A Palermo elleni megalázó, hazai vereség után Carlo Garganese, a goal.com szakírója úgy vélekedik, hogy hosszú távon jót tenne a Juventusnak, ha idén nem jutna be a Bajnokok Ligájába.

Oly sok mindent elmondtak már az elmúlt hetekben a Juventus idei, megdöbbentően rossz formájáról, hogy túl sok új dolgot már nem lehet hozzátenni. A lényeg a következő: amíg a jelenlegi vezetőség hozza a döntéseket, addig a klub tovább folytatja önmaga múltjának, illetve szurkolóinak megalázását.
Ami azt illeti, ha idén nem sikerülne a legjobb négyben - vagyis Bajnokok Ligáját érő helyen - végezni, az még jót is tenne a Bianconerinek. A négyből való kicsúszás elviselhetetlenül nagy nyomást helyezne többek között Jean-Claude Blanc és Alessio Secco vállára, vagyis tulajdonképpen az egész vezetőségére. Az pedig kérdéses, hogy ebben a helyzetben a helyükön maradhatnának-e.
Capello is a jelöltek közt
Újabb név került fel arra a listára, melyből a klub vezetői nyáron valószínűleg új edzőt választanak.

A Tuttosport beszámolója szerint a jelenleg Anglia válogatottját irányító Fabio Capello is a lehetséges jelöltek közt van.
Capello szerződése 2012. júliusában jár le, ám mégis visszatérhet Torinóba, ahonnan négy évvel ezelőtt távozott. Az olasz szakember Rafa Benítez és Cesare Prandelli alternatívája lehet.
A Real Madrid együttesét kétszer is irányító tréner 2004 és 2006 között már dolgozott a Juventus edzőjeként, ekkor két bajnoki címet nyert, ám ezeket a Calciopoli miatt elvették.
A játékosok is a fáradtságra panaszkodnak
Alberto Zaccheroni után a Juventus két emblematikus figurája is a pihenés hiányával magyarázza a Palermo elleni eredményt.

Alessandro Del Piero nyilvánvalóan csalódott volt a hazai pályán elszenvedett vereséget követően.
A Juve kapitánya az utóbbi hetekben többször mentette meg csapatát, ám tegnap ő sem tudott mit tenni.
"Nem szabad azt hinüünk, hogy ez egy visszalépés. Persze nyilvánvalóan nem kielégítő az eredmény. Talán egy kicsit fáradtak voltunk a legutóbbi kötelezettségek miatt." - utalt Alex az Ajax elleni Európa Liga visszavágóra.
"Egy picit túl sokat kockáztattunk, és talán a hozzáállásunk sem volt olyan pozitív, mint az elmúlt néhány meccsen. Csalódottak vagyunk, amit jó dologként is felfoghatok, hiszen ez azt jelenti, hogy hiszünk magunkban, és megvan a kellő akaratunk a visszavágáshoz."
A mindig őszinte Giorgio Chiellini szerint is kevés pihenésre volt idő.
"Sajnos nagy árat fizettünk a fáradtságért, aminek a sok sérült az oka. Az első gólnál - ami amúgy lenyűgöző volt - egy kicsit elbambultunk, míg a másodiknál már a csapatszellem sem volt rendben, és fáradtak is voltunk."
"Az első félidőben jól játszottunk, de a második játékrészben Miccoli gólja és a fáradtság a padlóra küldött. Grygera hibája 80 évente egyszer esik meg, és sajnálom, hogy éppen ezen a meccsen történt, hiszen Grygera amúgy jól teljesített."
Chiellini is szinte minden meccsen játszott, mégsem tűnik túl kimerültnek az újságírók szerint.
"Annak ellenére, hogy nagyon gyakran játszom, az elmúlt két mérkőzésem nem került sok energiába, hiszen elég jól kézben tartottuk a találkozókat. Azt hiszem, hogy a Palermo elleni vereség legfőbb oka a fáradtság. Mindamellett léptünk egyet hátra is, azt hiszem, hogy ez látható volt. Tudtuk, hogy a Palermo gondot okozhat a kontrákkal, és az első gól szinte el is döntötte a meccset."
Zaccheroni: "Fizikálisan meg kell erősödnünk"
Alberto Zaccheroni első, a Juve élén elszenvedett veresége után értékelte a mérkőzést.
A Bianconeri trénere szokásához híven elmélyült elemzést adott a tegnapi meccsről. Szerinte a Palermo elleni vereség fő oka a fáradtság, illetve a sérültek hosszú listája miatt szűkös keret.
"Az öltözőbe belépve a fáradtságról beszéltem. Az egyértelmű, hogy a fiúknak megfelelő fizikai állapotba kell kerülniük. Jelenleg csak mintegy 50 %-os állapotban van a csapat az olyan játékosok miatt, akik mindig játszanak, mint például Diego, Felipe Melo, Chiellini. Lehetetlen a legmagasabb szinten ilyen gyakran játszani."
"Ez nem jelenti azt, hogy minden játékosnak 90 perc legyen a lábában. Viszont ha van valaki fél órával, akkor ezt a fél órát ki kell használni, és aztán váltani. Ez akkor megvalósítható, ha van elég rendelkezésre álló játékos."
Ezután Zaccheroni részletesebben elemezte a mérkőzést.
"Az első félidőben hiányzott a játékunkból az a fajta kegyetlenség, ami az előny kiharcolásához kellett volna. A második játékrészben előjött néhány probléma, de a padon csak védők és támadók ültek, így korlátozottak voltak a lehetőségeim, amikor változtatni szerettem volna."
A mester szólt néhány szót a továbblépésről is.
"Egy vereségből rengeteg következtetés levonható. Ami az enyémet illeti, szerintem fizikálisan rendbe kell jönnie a csapatnak, illetve fel kell épülnie legalább a sérültek felének. Ha ez megvalósul, akkor az eredmények is jönnek majd. Azokon a találkozókon, ahol lehetőségünk volt a váltásra, a pontokat is hoztuk."
Diego teljesítményéről is megkérdezték a trénert.
"Diego jól játszott. Sokat tett hozzá a játékhoz, de a befejezéseknél nem volt túl eredményes. Persze ez megmagyarázható azzal, hogy folyton játszik, és pihenésre van szüksége."
Szombaton a Fiorentina lesz a Juventus ellenfele.
"Azt hiszem, ezen a héten még lesz időnk a felépülésre, hiszen 5 nap áll előttünk. Óvatos vagyok, amikor a biztosan még meg nem gyógyult játékosok bevetéséről van szó. "
Juventus - Palermo: 0-2
A Juventus hivatalos weblapja szerencsés palermói győzelemről ír, de az igazság az, hogy a Zebrák lassú és kapura veszélytelen játékkal hazai pályán vereséget szenvedtek egy fizikailag jobb formában lévő csapattól, amivel a 6. helyre estek vissza a bajnoki tabellán.
Ezen az estén sérülés miatt nem állhatott Alberto Zaccheroni rendelkezésére Buffon, Poulsen, Giovinco, Camoranesi, Amauri, Iaquinta és eltiltás miatt Marchisio sem.
Az első percek óvatos játéka után egy Miccoli lövést kellett fognia Manningernek, de ezt követően a torinói csapat vette át a mérkőzés irányítását. A Bianconeri az első félidőben szervezetten és agresszívan futballozott, de Melo, Candreva, Diego és Del Piero is csak gólhelyzetig jutott.
Szünet után egy jóval erőszakosabb Palermo futott ki a gyepre. Több figyelmeztető helyzet után Miccoli lőtt a hosszú felső sarokba (0-1), majd Grygera nagy hibáját Budan váltotta gólra (0-2). A hazai csapat a második játékrészre teljesen elfáradt, nem tudott fordítani a mérkőzés képén.
Ez volt a Juventus első veresége Zaccheroni edzősködése óta.
JUVENTUS-PALERMO: 0-2
Összegzés:
Sárga lapok: Candreva 6', Cassani 66', Sissoko 75'.
JUVENTUS: Manninger, Grygera, Cannavaro, Chiellini, De Ceglie (Grosso 80'); Candreva, Felipe Melo, Sissoko; Diego (Zebina 90'), Del Piero (Paolucci 80'), Trezuget
Fel nem használt cserék: Pinsoglio, Legrottaglie, Marrone, Immobile
Edző: Zaccheroni
PALERMO: Sirigu; Cassani, Kjaer, Bovo, Balzaretti; Migliaccio (Blasi 86'), Liverani, Nocerino; Pastore; Miccoli (Budan 80'), Hernandez (Cavani 68')
Fel nem használt cserék: Benussi, Goian, Bertolo, Simplicio
Edző: Rossi
Gólszerzők: Miccoli 60', Budan 80'
Bíró: Valeri
A Palermo elleni keret
Az utolsó edzés megtekintése után Alberto Zaccheroni kijelölte a ma esti, Palermo elleni mérkőzés keretét.
Az Ajax ellen megsérült Amaurin kívül nem léphet pályára az eltiltott Marchisio, és a legújabb sérült, Mauro Camoranesi sem, aki izomhúzódást szenvedett. Jó hír viszont, hogy Fabio Grosso újra harcképes.
Íme a 19 fős lista:
kapusok: 13 Manninger, 41 Pinsoglio
védők: 3 Chiellini, 5 Cannavaro, 6 Grosso, 15 Zebina, 21 Grygera, 29 De Ceglie, 33 Legrottaglie
középpályások: 4 Felipe Melo, 7 Salihamidžić, 22 Sissoko, 26 Candreva, 28 Diego, 39 Marrone
csatárok: 10 Del Piero, 17 Trezeguet, 27 Paolucci, 40 Immobile
A mérkőzést 20:45-től élőben közvetíti a Sport2.
Zaccheroni: "Tisztában vagyunk az erőnkkel"
Alberto Zacccheroni a Palermo elleni mérkőzés előestéjén tartott sajtótájékoztatót:
"A Palermo mostanában kiegyensúlyozott és jó teljesítményt nyújt. A Roma elleni eredményük ne tévesszen meg senkit. Nézzék csak meg a meccset. Anélkül, hogy lebecsülném a Romát, a Palermo kimagasló szinten játszott."

Az újságírók megkérdezték, mit vár az elkövetkező hetektől:
"Haladjunk inkább mérkőzésről mérkőzésre. Az olasz bajnokság nagyon kiegyensúlyozott, és itt nincsenek könnyű mérkőzések."
A következő kérdés arra irányult, hogy idény végén Zaccheroni megelégedne-e a tabella negyedik helyével.
"Mindig előre nézek, és mindig javulni akarok, mert enélkül semmi fontosat nem lehet elérni."
A Juventus hat egymást követő mérkőzésen nem kapott ki, és erre sajnos már elég régen nem volt példa. Az elbizakodottságról Zaccheroni a következőket mondta:
"Nem hiszem, hogy elbíznánk magunkat. Ugyanakkor teljesen tisztában vagyunk a saját erőnkkel. Minden meccs nehéz. A legfontosabb, hogy a játékosok megfelelő kondícióba kerüljenek."
Mit vár a csapattól?
"Próbálom kiépíteni a csapategységet, és ehhez minden mérkőzés újabb és újabb információkat szolgáltat. Nem az az ember vagyok, aki megállna egy szinten. Mindig egy kis javulást várok, de azt is elfogadom, ha néha egy kicsit visszaesünk. Remélem, erre nem kerül sor, de ha mégis megtörténik, nem csinálok belőle túl nagy felhajtást, ahogyan a pozitív eredményeinket sem fújtam fel. Mit kell tennünk? Tekintettel arra, hogy ellenfeleink nagyon jól ismernek minket, a lehető leggyorsabban kell alkalmazkodnunk a mérkőzésekhez."
Zaccheroni beszélt a klub vezetőivel való tegnapi találkozójáról is.
"Nyugodt, de ösztönző találkozó volt. Beszámoltam az érkezésem óta végzett munkáról, a lehetséges kockázatokról, és a fejlődést elősegítő elképzeléseimről."
Az érkezésekor hallható kritikák mára dicsérő szavakká váltak.
"Most nem foglalkozom ezzel. De remélem, hogy az idény végén is ugyanez lesz majd a helyzet."
A Juventus Ribéry nyomában
Friss pletykák szerint a francia játékos lehet a Bianconeri legnagyobb nyári célpontja.

Az Il Corriere Dello Sport beszámolója arra enged következtetni, hogy a Juve is beszáll a Ribéry aláírásáért folyó harcba, miután nyáron jelentős, az átigazolásokra fordítható összeget kap majd a klub.
Pénteken vezetői ülésen tervezték meg a jövőt, és a beszámolók szerint a klub megfelelő hasznot hozott. Alessio Secco és Roberto Bettega állítólag boldog a pénzügyi eredményekkel, mert így nagyobb összeget kapnak a nyári átigazolásokra.
Ez azt jelentheti, hogy a Ribéry megszerzéséről szőtt álmok megvalósulhatnak, bár a Bayern München feltételezések szerint legalább 40 millió eurót szeretne kapni a középpályásért. Ennek ellenére a várakozások szerint a Juventus egy jelentős ajánlattal áll majd elő a nyár folyamán.
Amauri egy hónapra kidőlt
A brazil csatár sérülése miatt egy hónapot kénytelen kihagyni.

Amauri korán cserét kért az Ajax elleni találkozón, és úgy tűnik, sérülése miatt csaknem egy hónapot kell kihagynia.
A Juventus közleménye szerint a támadó felépülése legalább 25 napot vesz majd igénybe. Íme a teljes beszámoló a csapat hivatalos weboldaláról.
"Amauri mintegy 25 napra kidőlt."
"A tegnap este, az Ajax elleni találkozón összeszedett sérülését ma reggel klinikai és műszeres vizsgálatoknak vetették alá. A tesztek végeredménye megerősítette a Juventus orvosi stábjának tegnapi, elsődleges diagnózisát, mely szerint a bal comb-bicepszében húzodott meg egy ín. A felépülés tervezett ideje mintegy 25 nap."
Juventus - Ajax: meccs utáni nyilatkozatcsokor
A "csokrot" kezdjük egyből Alberto Zaccheroni, az Öreg Hölgy vezetőedzőjének szavaival.

"A fontos ma este nem a győzelem, hanem a továbbjutás volt és ez sikerült is."
Az edző gondolataival egyet is érthetünk, hisz az egy-gólos továbbjutásnál nincs jobb, csak szebb eredmény. A mondás még akkor is tartja magát, ha a tegnapi meccs néha majdnem belefulladt az unalomba.
Ugyanakkor a csapat moráljának mindenképp jót tett ez a siker.
A mester természetesen tovább is értékelt.
"Az első félidőben több nagy helyzetünk is volt, mikor már csak a gólvonalon álló játékos tudott menteni. Mikor szünetre 0-0-ás állással mentünk le, úgy gondoltam inkább játszunk a második félidőben a biztonságra és a kontratámadásokra"
Amauri korai cseréjéről a következők hangzottak el:
"Amaurinak izomproblémái voltak. Reméljük semmi komoly, pénteken vizsgálják ki a csapat orvosai tüzetesebben."
Mikor Diego elhagyta a játékteret láthatóan csalódott volt. Erről a következőket mondta a Juvéval még veretlen mester:
"Meg tudom érteni az érzéseit, hisz senki nem szeret lejönni a pályáról. Nem láttam bosszúsnak, de talán majd rákérdezek..."

David Trezeguet is megszólalt a mérkőzés után: "A mai meccs elég változékony színvonalú és nehéz volt." - vallotta be őszintén.
"Akárhogyan is, de a Juventus újra kezdi összeszedni magát. Továbbjutottunk, ami nagyon fontos volt." - emelte ki a francia csatár is a továbblépés fontosságát.

Végül jöjjenek a capitano szavai: "Végre elkezdtek jönni az eredmények! A csapat elégedett, hisz továbbjutottunk."
Alex beszélt a másik olasz csapat, az AS Roma eredményéről is.
"A Róma kiesésével mi maradtunk az egyetlen olasz csapat a mezőnyben. Csalódott vagyok a farkasokat illetően. Továbbjutást vártam tőlük. Mindenképp jót tett volna az olasz futballnak, ha két csapat is továbblép."
Az Oroszlánkirály
Gianluca Vialli 1964. július 9-én született Cremonában egy milliárdos fiaként, családfájuk a XV. századig vezethető vissza.
Gyerekkorát a család kastélyában töltötte, a helyi csapatban 1980-ban, 16 évesen mutatkozott be. Eleinte csak a Serie B-ben és alacsonyabb osztályokban vitézkedett, majd 1984-ben a Sampdoriához igazolt.

Az első két évben nem nagyon találta a góllövő cipőjét, de miután egyre jobban összeszoktak Mancinivel, szezononként 10-nél több gólt lőtt, 1985-ben, 1988-ban és 1989-ben megnyerték az Olasz Kupát, majd egy év múlva nemzetközi porondon is sikert értek el, a KEK győzelemmel.
A legjobb szezonja az 1990/91-es volt, 19 találatával gólkirály lett, Scudettót nyertek, és egy év múlva a BL döntőig meneteltek, ahol azonban alulmaradtak a Barcelonával szemben.
A Samp gólzsákjára felfigyelt a Juventus, és Boniperti - akkoriban rekordösszeget jelentő - 12,5 millió fontért leigazolta a 29 éves támadót.







