« Motta Cataniába került       FRISSÍTVE: A Parma elleni keret - elmarad a mérkőzés »

FRISSÍTVE 2: A mercato utolsó napja

Share/Bookmark


Úgy gondoltam, nem írok minden kis hírmorzsához egy-egy posztot, hanem összesűrítem a maradék pár óra történéseit egy cikkbe.

JuventusA mercato utolsó napja sem szűkölködik eseményekben. Ahogyan már megszokhattuk, signore Marotta a legutolsó pillanatokban alkot hol jobb, hol rosszabb dolgokat. Címszavakban lássuk, hogy ma mi derült ki:

-Motta kölcsönben a Cataniáé
-Padoin öt évig a Bianconerié
-Nainggolan valószínűleg mégsem jön
-egy Ajaxos ifi, Bouy jöhet

Most pedig úgy tűnik, Vincenzo Iaquinta kölcsönbe távozik, méghozzá a Cesena együttesébe, ahol egy ex-Juve támadósor is felállhat a Iaqi-Mutu kettős személyében.

"Ez egy ideális hely, hogy újraindítsam a karrierem... Alig várom, hogy játsszam. Köszönetet mondok a Juventusnak, nem neheztelek rájuk, és köszönöm a szurkolóknak is, akik mindig is úgy kezeltek, mint egy nagy játékost." - nyilatkozta szimpatikusan Vincenzo, ahogyan azt eddig is megszokhattuk tőle.

FRISSÍTVE:

A Juventus kölcsönadta Michele Pazienzat az idény végéig az Udinese csapatának. A 29 éves középpályás két szezont már szerepelt a Stadio Friuliban, méghozzá 2003 és 2005 között.

Ugyan a koncepció itt sem világos, hogy miért adtuk kölcsön Pazienzat, hiszen ha nem kell, el lehetett volna adni, ha meg kell, akkor nem kellett volna kölcsönbe mennie. Legalább annyi pozitívum van a dologban, hogy idén már nem léphet pályára a Juve ellen.

FRISSÍTVE 2:

A Juventus hivatalos honlapján jelentette be, hogy Ciro Immobile 4 millió euróért cserébe a Genoa és a Juventus közös tulajdonába került.

Hozzászólások

Eddig 88 komment érkezett

    1. mmartin91, 2012. január 31., 13:28

      A TuttoJuve most újabban arról ír, hogy Ekdal átigazolása kapcsán újra tárgyal egymással a Juventus és a Cagliari. Lehet, hogy még mindig nem lefutott a Nainggolan ügy...

    2. Type-R, 2012. január 31., 13:32

      Én csak ebben tudok bízni.

    3. Victor90, 2012. január 31., 13:34

      mmartin91!Este 7-ig tényleg,hogy lehet reménykedni:)
      Viszont Pazienza kölcsönadását nem tudom hova tenni...!Valami csattanó lesz itt még.

    4. Bunci88, 2012. január 31., 13:34

      ,,Az a jövő zenéje lesz, hogy a következő szezonban a kettős terhelés hogyan hat majd a csapatra, aminek az enyhítésére nyáron minőségileg kell majd mélyíteni a keretet, ami részben Conte feladata, de leginkább az első igazi próbatételére készülő Beppe Marrottáé lesz. Ugyanis jövőre a Juventusnak egy-egy világklasszist illene megszereznie, illetve a keret alapvető arculatát kicserélni és lehetőleg igazi klasszis matériákkal feltölteni, mert perpillanat egy óriási szezont futó, okosan és jól felkészített, de minőségileg korlátozott képességű játékosok alkotják, egyetlen frontra összpontosítva. Kérdés, hogy jövőre a Bajnokok Ligájában, - mert perpillanat elképzelhetetlen, hogy a Juve ne legyen ott - hogy állja majd meg a helyét és, hogyan viseli a kettős terhelést a csapat. Viszont a Juventust Conte miatt kell a legkevésbé félteni, attól viszont sokkal inkább, hogy Marrottának magas lesz ez a mutatvány, hogy a keretet egyszerre erősítse minőségileg és mélyítse majd kiegészítő emberekkel." Nemzeti sport blog!

    5. mmartin91, 2012. január 31., 13:40

      Victor90: Én is reménykedem, hogy lesz itt még valami a végén, meglátjuk majd.

      Amúgy Pazienza kölcsönadása vicc. Vagy maradjon vagy menjen végleg. Ennek értelme nem volt.

    6. juvegamer, 2012. január 31., 13:43

      Egyátalán minek vettük meg annak idején ezt a Pazienzát?!?!?!

    7. keshudioo, 2012. január 31., 13:46

      Mert ingyen volt, nekünk meg kellett a mennyiség miatt.

    8. ronny34, 2012. január 31., 13:49

      Ha végül eladjuk Pazienzát, akkor nyerünk rajta, mivel ingyen jött. Mondjuk annyi pénzt simán kidobtunk Padoinra.

      Azt jó látni, hogy ürülnek ki a selejtek, bár az nagy kérdés, hogy nem-e újabbakat hozunk a helyükre... Még Grossótól kéne nagyon megszabadulni.

    9. Type-R, 2012. január 31., 13:51

      Csak a gond az, hogy a selejtek egy része kölcsönbe megy.

    10. tudojuve, 2012. január 31., 14:06

      Azért mielőtt lebutázzátok Marottat nézzétek meg, hogy 2 éve mennyit költöttünk a játékosok fizetésére, és most mennyit. Pontosan nem tudom, de erős a gyanúm, hogy min. 20%-kal csökkentette az ilyen jellegű kiadásainkat. A legtöbbet kereső potyázók, ill. játékosok elmentek....Melo, Amauri, Toni, Jaki, Diego, Zebina, Grygera, Camoranesi, Salihamidzic, Trezeguet mindannyian eszméletlen pénzeket kaptak, bár páran ebből a névsorból meg is érdemelték. Padoinnak meg adjunk egy esélyt, Giaccherinit is a halálba kívántuk aztán most meg mindenki Isteníti. Ne senkiházizzunk már le előre senkit.

    11. mmartin91, 2012. január 31., 14:14

      Szerencsére Iaquinta-tól is sikerült megszabadulnunk, a Cesena-hoz került kölcsönbe.

    12. Victor90, 2012. január 31., 14:14

      tudojuve!Ki Isteníti itt Giaccherini-t?

    13. tudojuve, 2012. január 31., 14:18

      Olvass vissza kommenteket azokról a meccsekről amikor gólt szerezett vagy jól játszott!

    14. g3ronymo, 2012. január 31., 14:31

      Pazienzát és Jakit nem kölcsönadni, hanem eladni kellett volna, és értük azért egy 4-5 misit biztos kaphattunk volna per fő! ÍGY MAJD NYÁRON MEGINT PROBLÉMA LESZ AZ, H ELPASSZOLJUK ŐKET!

      Mottáért meg nem csodálom h nem fizettek pénzt, egy eurót nem ér!az ilyen senkikért csak Marrotta képes pénzt fizetni.

      eddig úgy tűnik, h csak Cáceres volt az egyetlen értelmes igazolás...

      ui: Guarint tényleg megvette a sinter???

    15. mmartin91, 2012. január 31., 14:36

      g3ronymo: Még nem jelentették be hivatalosan, de meg fogják venni.

      A Milan meg leigazolta Muntari-t...Azért arra kíváncsi leszek, hogyan fogadják majd a szurkolók.

    16. Apuleius, 2012. január 31., 14:39

      A Tuttomercatoweb szerint a tárgyalásról távozó Marotta megerősítette, hogy a Juventus leigazolta a 18 éves Ouasim Bouy-t. Ezen kívül kijelentette: "Il nostro mercato si chiude qui", vagyis "A mercato ezzel befejeződött számunkra".

    17. tudojuve, 2012. január 31., 14:43

      ki mit tud erről az ajaxos kölyökről?

    18. tataboy, 2012. január 31., 14:52

      Nem lesz itt semmiféle csattanó,Nainggolan nem fog jönni,esetleg nyáron.

    19. mmartin91, 2012. január 31., 14:53

      tudojuve: Gondolom senki sem túl sokat. Az Ajax második csapatának a tagja, 18 éves, holland U19-es válogatott, belső középpályás.
      Nyilván a Primaverába megy, soha nem fogjuk látni a felnőtteknél, később kölcsönadjuk vagy eladjuk a játékjogának a felét, s abból megvesszük majd Padoin2-t.

    20. Juvee, 2012. január 31., 14:57

      skybet.com/cms/breaking-transfer-news.shtm?name=Amauri
      AMAURI A BARCÁÉ £83 MILLIÓÉRT AMIVEL ÁTIGAZOLÁSI REKORDOT DÖNT, HÉTVÉGÉN BEMUTATKOZIK!!!
      Hülye aki elhiszi :DD

    21. mmartin91, 2012. január 31., 15:05

      Juvee: Ez óriási. Nem tudom hogyan csinálták ezt a paródiát, de kurva nagy. Érdemes megnézni!

    22. zzz, 2012. január 31., 15:08

      Igazából akárkit beírhattok a "name=" után, de tényleg jó. :D

    23. Apuleius, 2012. január 31., 15:10

      Ez kurva jó :-))))

    24. mmartin91, 2012. január 31., 15:12

      zzz: Persze. De akkor is vicces.

    25. Supi, 2012. január 31., 15:12

      Most telt be a pohár, erre nem lehet szavakat találni. Ez a nap 1 csőd, többet ártott, mint használt.
      Ezt az Atalantas gyereket is minek kellett megveni? Akkor inkább maradt volna már Pazienza és ingyen...
      Amellett, hogy venni nem tudunk eladni sem... Kölcsön adjuk Motta-t, Iaquintát, Pazienza-t, akik magyarul a miénk maradnak, csak nem kapunk érte lóf*szt sem, és jön helyette Padoin, aki 27!!! éves és a Serie B-be focizgatott meg a nagyszerű Atalantába, hát ez vicc. Megszabadultunk végre 2 ballaszttól, helyette szerzünk újakat.
      Ehhez nem lehet már mit hozzá fűzni, csak, hogy MAROTTA TAKARODJ!!!
      Újra bebizonyítottad, hogy 1 senki vagy...

    26. steven-h, 2012. január 31., 15:14

      Hát ez óriási :D Kár hogy Torghelle Sanyit nem tudtam normálisan beírni mert ilyen hülye jeleket is tett :D

    27. zzz, 2012. január 31., 15:29

      Supi- azért nem gondolod, hogy több mint véletlen, hogy Conte nemrég még az edzője volt?
      Nyílván tisztában van a képességeivel, és tudja, hogy tényleg szüksége van-e rá.
      Tény, hogy nem az a játékos aki egyből örömet vált ki a szurkolókból, de azért nem kellene egyből így viselkedni...

    28. Supi, 2012. január 31., 15:32

      Figyelj nálam az bőven elég, hogy 27 éves és még 1 komolyabb csapatban sem volt, sőőőt a Serie A-t sem nagyon ismeri...
      Munkás játékosokból pedig már van elég, nem ártana egy kis minőséget is hozni, az ára megy egyenesen felháborító...

    29. Tony, 2012. január 31., 15:38

      zzz! Hogyha ez Conte-n múlna akkor miért jan 31-én jön és miért nem ő volt a legelső opció?

      Nagyszerű,hogy a c megoldást jól ismeri,dehát...

    30. steven-h, 2012. január 31., 15:44

      Igazából én nem tartom annyira rossz szakembernek Marottát, csak az a baj vele hogy nagyon lassúcska és körülményes. Megint azon múlt a mercatonk hogy vaciláltunk (mondjuk az olasz szabályozásnak köszönhetően) Guarin és Caceres között mert mindkettőre szükség lett volna. Jött Caceres és kezdődött a Nainggolan ügy viszonylag sajnos későn, mert ennyi idő alatt nem lehetett megvalósítani, főleg ilyen tempóval, azt hogy jön ide Kasimi gyerek megy Cesena-ba onnan Parolo megy Cagliariba és akkor jöhet a belga srác, aztán itt vagyunk az utolsó napon Pizzarro Man City és valszeg Conte mondta hogy akkor legyen Padoin ismeri és akkor meg van oldva... De nyáron ez tényleg kevés lesz...Vagy kezdje már meg most a nyári mercatót hogy a lassúságát kompenzálja vagy nem tudom...

    31. boner, 2012. január 31., 15:45

      Guarint leszerződtette az inter...
      ...el sem tudom mondani, hogy most mennyire csalódott vagyok...

    32. Majki4, 2012. január 31., 15:46

      Egy korábbi posztnál írtam hogy Guarint már biztosan nem bassza el Marrotta, erre az inter veszi meg? Szuper...

    33. steven-h, 2012. január 31., 15:49

      Marotta nem is baszta el az olasz Eu szabály baszta el nem ugyanaz...ettől függetlenül egy előszerződést lehetett volna vele kötni

    34. Martinbohoc, 2012. január 31., 15:55

      Hoppá!
      Estig lehet hogy lesz egy Giovinco!

    35. mmartin91, 2012. január 31., 15:56

      Marotta és Paratici elhagyták a milánói Ata Hotel-t, s a csapat után indultak Parma-ba...

      Ezzel azt hiszem vége van a mi mercatonknak.

    36. steven-h, 2012. január 31., 15:57

      Palombo meg megy a sinterbe? WTF? :DDDDD

    37. Martinbohoc, 2012. január 31., 15:58

      Még ma este velünk lesz idegenben!
      Micsoda nap!

    38. mmartin91, 2012. január 31., 16:04

      Giovinco nyilvánvalóan semmilyen körülmények között sem lesz a Juventus játékosa, egyrészt mert az égegyadta világon semmilyen hírforrás nem számolt be arról, hogy a Juventusba igazol, másrészt ott van Donadoni keretében a ma esti meccsen.

    39. steven-h, 2012. január 31., 16:09

      Padoinról sem sokat cikkeztem ettől függetlenül biztosan nem fog a télen visszajönni...

    40. frenky, 2012. január 31., 16:13

      Kiadtunk Padoinért 4,5 millát, el adtunk volna két semmirekellőt és már meg is van guarín 11 milliós ára.
      Pofon egyszerű, lehet hogy jelentkezem Marotta helyére, nem kell ehhez túl sok ész!

    41. babo0410, 2012. január 31., 16:19

      Nem erre számítottam, de azért attól, hogy nem hoztunk igazából erősítést, még a Scudetto meglehet. Egyenlőre jó a csapat, jó Conte. Nem kell annyira összeesni. Nyáron bízzunk benne, hogy elhoz pár nagyobb nevet. Ma meg simán nyerünk, a Milan meg holnap bukik rem a Lazio ellen!

    42. steven-h, 2012. január 31., 16:21

      Mindenki jön Guarinnal...hányszor írjam már le hogy nem jöhetett volna sehogyse Guarin mivel nincs több eu-s hely?!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 5 védőnk van a keretbe Caceres is kellett...huhh -.-

    43. kelevra, 2012. január 31., 16:22

      frenky 1db eu-n kívüli játékost lehet igazolni, ez Cáceres-el meg is történt,ugyh nem igazolhattuk volna le Guarint.

    44. Tony, 2012. január 31., 16:30

      steven-h!

      Bazz a védelem eddig egészen minimális gólt szedett be. Jól muzsikál.
      A lényeg az,hogy Cáceres helyett lehetett volna hozni vmi,szintén csere,akár egy szarabb olasz védőt is és inkább Guarin-ra kellett volna kihasználni azt a helyet.

      Szerintem ez sokkal jobb lett volna.

    45. steven-h, 2012. január 31., 16:34

      Hát én inkább nézem Cacerest a kezdőbe, Chiellinit középen De Cegliet Bonuccit a padon, mint hogy azon izguljak hha lesérül Lichtsteiner akkor mi a f*sz lesz?!

    46. steven-h, 2012. január 31., 16:36

      Meg 5 ember 4 posztra igencsak kevés, eddig elkerültek minket a sérülések...eddig...középre ott van Marrone nem érdekel h semmit nem bizonyított meg kell adni neki lehetőséget...Giaccherinit mindenki utálja ettől függetlenül nem játszik rosszul középen, meg most ott van Padoin is elvileg, jobb lett volna ha Pazienza de ez van... 3 helyre 6 játékos vs 4 helyre 5 szerintem egyértelmű hova kellett hozni valakit...

    47. Bianconero, 2012. január 31., 16:38

      Nem jön Giovinco,ne viccelődjünk már!A tuttojuve-n arról cikkeznek hogy ma este játszunk a Giovincoval felálló Parmával!Ami érdekes hogy a sinter hozta Guarín-t és a brazil Internacionalból is igazolt egy brazilt!Ez csak akkor érdekes ha nyáron is vettek eu-n kivüli játékost,de tudtommal igen!

    48. steven-h, 2012. január 31., 16:41

      Jogos hozták a szintén brazil Jonathant...dehát őt elküldték kölcsönbe, de mások meg azt mondták attól nem szabadul fel Eu-n kívüli hely, szerintem viszont igen...

    49. galszaby, 2012. január 31., 16:45

      en azt nem ertem hogy miert jott padoin es miert ment el pazienza? semmi ertelme nincs az egesznek, csak szarkavaras.

    50. Tony, 2012. január 31., 16:46

      A Juve jó helyezésének és minimális kapott góljának kulcsa a középpálya és a folyamatos labdatartás. Ha a középpálya összezuhan akkor hiába van akár Cáceres is,bezúzzák a hátsó alakzatot.

      A 3 kezdő középpályás (akik a legtöbbet dolgozzák) alternatívája Padoin. (Pirlonak senki). Egy Guarin szintü minőségi ember kellett volna oda.

      Egyszerűen többet érne ő a középpályán mint amennyit Cáceres ér hátul.

    51. steven-h, 2012. január 31., 16:50

      Szerintem szidjuk az egész olasz rendszert, mint hogy melyik a jobb játékos, mindkettő kellett egyszerűen, egyébként Pirlo alternatívájának én Marronét tartom és szerintem ő be is fog válni ha kap lehetőséget.

    52. juve28adam, 2012. január 31., 16:53

      Hát akkor ezzel az (mostmár) exAjaxos gyerkővel nekünk bezárult a mercato....szegény gyerek maradt volna inkább Amszterdamban,hisz itten mehet primába onnan meg egyenes út vezet a wc legaljára..Padoin??? Sose hallottam róla xD.Ezáltal is egy senki számomra.....szégyen,én már csak ezt tom mondani..Amit itt Marottakarodj művel az felfoghatatlan számomra.Van egykét jó húzása,de amikor bekéne keményíteni meg stb. akkor elcsesz mindent...,aztán jön egy sose hallott emberke a kalapból.Pazienza felőlem mehet akárhová,de nem így kölcsönbe.Mi a francért nem lehetett pénzt kapni érte???Selejtek többsége elment ennek örülök,de annak nem ,hogy "csak" kölcsönbe.Guarín-Naingollan-Selejt1-selejt2-Padoin(selejt3)Szánalmas,...de most komolyan minek tolja fel mindenki a pumpát???Hisz tudtuk ki a felelős átigazolási téren,ismerjük már miket csinál....Mondta hogy nem lesz nagy név.(nem kamuzott)Marotta alkalmatlan azt kell mondjam,még akkor is ha idehozta Vidalt,Lichtit,Vucit meg egykét jólbevált gamert.Látván kiket igazolnak le a többiek nagyon fusztrál....zavar és féltékeny vagyok a sinterre ,hogy leigazolta Guarínt,de ez meg volt már írva,végülis a kolumbiai jól döntött(mostmár annyit tok mondani hogy ne váljon be).A nyarat már nem is várom....max akkor,ha nem ez a kobra fog itt tevékenykedni,bár sztem amíg Contéval szárnyal a csapat senki se fogja azt mondani marottanak hogy:pápá....

    53. steven-h, 2012. január 31., 17:02

      Ilyenkor imádom olvasni a blogot meg a kommenteket... Guarinra az égvilágon senki nem haragszik, bezzeh ha Giovinco nyilatkozik egy olyat hogy jól érzi magát Parmaban, akkor már el van magától szállva meg akkor maradjon is ott, meg még mindig jövünk a félrefordított nyilatkozataival...akkor tessék Guarin nyilatkozata:
      "Boldog vagyok, hogy az Inter új játékosa lehetek, de várjunk még holnapig."
      A kolumbiai futballista korábban azt nyilatkozta, hogy vagy a Juventushoz igazol, vagy sehova…

    54. Bigvee, 2012. január 31., 17:03

      Én azt nem értem ,hogy ti tényleg azt hiszitek ,hogy Marrottának jut eszébe ,hogy kit kell igazolni?!!! Az edző kéri az igazolásokat mert Ő dolgozik a csapattal és ráadásul Ő már dolgozott Padoinnal is tehát ismeri és nyílván Ő kérte ,hogy hozzák ide! Akárcsak a többi igazolást! És érdekes ,hogy jól szerepelünk és tudja ,hogy mit kell játszatnia a játékosokkal! Lásd Giacch! Ennyi....

    55. Bigvee, 2012. január 31., 17:05

      Hát steven-h nézz a másik nagy szurkolói oldalra! a kommenteket! Ott összevissza szidják Guarínt és jogosan....egy patkány!

    56. steven-h, 2012. január 31., 17:09

      Igazából én most csak erre a blogra értem a mondanivalómat, mert szerencsétlen Giovinco mindig megkapja mind1 mit nyilatkozik meg mennyire fordítják félre, most itt ez a Guarin eset és az égvilágon senkinek nem jut eszébe szidni hanem még védik hogy jól döntött meg hasonlók, meg Marotta a hibás teljes mértékben hogy nem ide jött, még véletlenül sem az Eu-s szabály a nagyobb ludas...

    57. g3ronymo, 2012. január 31., 17:16

      pofám leszakad h még a kölcsönadásokért sem kaptunk pénzt! pedig ilyenkor 0,5-1 millákat szoktak adni. Marrotta kritikán aluli a feleslegek értékesítése terén........

    58. czinder, 2012. január 31., 17:18

      Az a gond hogy túlon túl vagyunk már informálva az internetnek köszönhetöen. Régen kinyitottam a nemzeti sportot január végén és elolvastam kit igazoltunk , most meg mindenki mindent tud Marottáékról és ki van búkva ha nem azt igazoltuk le akivel tegnap elött hirbe hozta valami goal.com stb...... Mindegy sztárokkal vagy munkásokkal csak FORZA JUVE!!!

    59. mmartin91, 2012. január 31., 17:24

      Guarin egy kiváló játékos, aki nagy hasznára lesz az Inter-nek, nem ő tehet arról, hogy Marotta végül Caceres mellett döntött. Nyilvánvaló, hogy egy kolumbiai játékosnak olyan mindegy, hogy a Juventus vagy az Inter játékosa lesz, annak nyalja a seggét, amelyik éppen érdeklődik iránta. Tekintve, hogy nekünk nem kellett, természetes dolog, hogy elmegy az Inter-be. Ő sem hülye, ő is pénzből és, s nyilván futballozni is akar, mert hogy ez a munkája. Ha ezt nálunk nem teheti meg, akkor megteszi ott, ahol lehet. Jelen esetben az Inter-ben. Egy profi futballista nem fog nemet mondani az Inter-nek csak azért, mert korábban azt nyilatkozta, hogy szívesen igazolna a Juventushoz. Szívesen igazol ő az Interhez is. Nagyon helyesen is teszi, a helyében én is, s más épeszű ember is így tett volna. Porto-ban nem játszik, mert az edző nem kedveli, kézenfekvő dolog, hogy eligazol valahova, ahol játszani tud. Pechünkre ez a csapat az Inter, de ha Marotta őt választja, akkor a Juventus lenne, s most mindenki örülne, mint majom a farkának.

    60. steven-h, 2012. január 31., 17:44

      Nem a játékost bírálom hanem a nyilatkozatot...más játékosok esetében már az anyját szidnánk, őt viszont mindenki ugyanúgy védi, holott ő is ugyanúgy nyilatkozott valami olyat ami felháborodást eredményezhetne

    61. Gabuero, 2012. január 31., 17:47

      Guarin ugy nezki interbe megy

    62. mmartin91, 2012. január 31., 17:49

      Szerintem senki sem védi, mert nincs szükség rá. Ez a helyzet amúgy is speciális volt, hiszen vagy Caceres vagy Guarin. Marotta döntött (nyilván Conte-nak is köze volt hozzá), s Caceres érkezett. Mindenki tisztában van azzal, hogy Guarin is csatlakozni akart hozzánk, de végül nem rá esett a választás. Éppen ezért nem szolgált rá arra, hogy bárki is szidja. Aki meg ezt teszi, az szimplán hülye, s gondolkodásra képtelen.

    63. Supi, 2012. január 31., 17:53

      Valamelyik nap mondtam, hogy nem sajnálom annyira Immobile játékjogának felének eladását, mert 4 millió sok pénz érte.
      Hát eme átigazolás után megmásítom a szavam, mert lényegébe lecseréltük erre a senkiházira, akiben még potenciál sincs...

    64. steven-h, 2012. január 31., 17:55

      Félreértesz Martin, nem is mondtam hogy szidni kell, csak párhuzamot vontam más esetekkel, gondolom mivel láttad Givinco nevét a megjegyzésembe át is ugrottad az egészet egészen Guarin-ig... A lényeg hogy akkor is nyilatkozat alapján szidtuk csak, aminek hitelességét se tudtuk, aztán meg csak annyit mondott hogy jól érzi magát ahol van akkor is csak szidtuk, most itt ez a Guarin nyilatkozat és senki egy rossz szava sincs rá, ami számomra fura, ha a párhuzamból indulunk ki... Amúgy félelmetes mennyien nincsenek tisztába az olasz átigazolási szabályokkal és folyamatosan azt írják hogy miért nem Guarin miért nem az ő árához tettük hozzá ezt a 4,5-t, mikor már mindenben megegyezésre jutottunk az ő ügyében is...

    65. szabo2323, 2012. január 31., 17:56

      SEBAJ majd a nyáron jönnek az erösitések van egy olyan érzésem hogy nagy nevekkel erösödünk nekem ez a véleményem:D

    66. mmartin91, 2012. január 31., 18:00

      Értem én, amit mondasz, csakhát Giovinco-nak több furcsa nyilatkozata is volt, s gyakorlatilag a Juventus-t tette felelőssé karrierje megtorpanásáért, s azóta is csak arról nyilatkozik, hogy ő aztán sosem jönne ide vissza, Parma pedig a világ legcsodálatosabb klubja.
      Ellenben Guarin, akinek az égvilágon semmi köze nincs hozzánk, mindössze annyi a "bűne" hogy szívesen játszott volna nálunk (ezt ki is jelentette), de végül átvertük, s eldobtuk. Erre kapott egy ajánlatot az Inter-től, s odaigazolt.
      A két dolog szerintem nem egy kategória...

    67. steven-h, 2012. január 31., 18:03

      Valóban, de ha jobban megnézzük felelősek is vagyunk karrierjének megtorpanásáért akárhogy nézzük... Valamint szerintem nem mondta h Parma lenne a világ legcsodálatosabb klubja csak hogy szeret ott lenni, én is szeretnék ha ott megkapnám a bizalmat míg nevelő egyesületemnél egyáltalán nem. De inkább pontosítok, nem a Juve a felelős a megtorpanásáért hanem a dilettáns edzőink...

    68. Juveboy24, 2012. január 31., 18:03

      Azok akik szidják Marotta-t nincsenek tisztában azzal, hogy működik az átigazolás. Nem egy személyben Marotta dönti el, hogy ki érkezzen. Ugyanúgy benne van a keze Conte-nak minden egyes átigazolásba. Gondoljatok már egy kicsit. Conte be se rakna egy olyan játékost akit nem ő kér. Ezért nincs már a csapatnál Melo, ezért zavarta el azonnal mikor idejött Ziegler-t és ezért nem játszatta azokat a selejteket, akiket az elődei hagytak rá. Én egyedül Guarin-t sajnálom, de választani kellett, nem ő volt a fontosabb, ennyi.

    69. Tony, 2012. január 31., 18:04

      Védőre is szükség volt,én csak nem értem miért kellett annyira ragaszkodni Cáceres-hez aki Eu-n kívüli és azért nem az a hű de nagy player.

      Arra posztra jöhetett volna más is. Más Eu-n belüli aki hasonló képességekkel rendelkezik.

      A Juventusnak minden erejével törekednie kellene arra,hogy minőségi játékosokat vegyen,főleg ha esetleg BL is lesz jövőre. Guarin 1 kiváló opció lett volna.

      De ez a Padoin... Semmit nem léptünk előre,csak jött ő Pazienza meg ment és ment még 5m euró. Ez az év üzlete volt. Martinez után szabadon...

    70. juvem, 2012. január 31., 18:12

      Pazienza-t ingyen hoztuk ha jól emlékszem és több mint biztos h van olyan záradék a szerződésében ami tiltja azt h 1 szezonon belül továbbadják! am meg ink Pazienza mint ez a Padoin... de ne legyen igazam!

    71. goku06, 2012. január 31., 18:48

      hát szar a helyzet az biztos.. én csak azt tudom remélni hogy Marrone kerül ki ebből a helyzetből győztesen, és beverekedi magát a csapatba, és benn is ragad valahogy.. ilyen Giaccherini-Padoin helyett őt kellene játszatni akkor már.. belőle még lehet valami a többiből már nem.
      párszor már megkapta a lehetőséget és élt is vele (nem úgy mint eddig szinte az összes fiatal).. és Conte nem akarta eladni, úgyhogy hátha

    72. Sesshomaru, 2012. január 31., 19:41

      Most láttam transfermarkt.de-n, hogy Guarín 1,5 millió euróért lett az interé...

    73. asveed, 2012. január 31., 19:45

      Guarín: "Csak a Juventusban akarok játszani!"-Pffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffffff

    74. Lassus, 2012. január 31., 19:48

      Idézném a sokak által hiányolt és vágyott Guarín néhány nappal ezelőtti nyilatkozatát (ami vagy igaz, vagy nem természetesen):

      "Vagy folytatom a játékot a Portoban, vagy eligazolok. Ha elmegyek, az csakis azért lesz, hogy csatlakozzam a Juventushoz."

      Örülök, hogy nem jött hozzánk.

    75. Juveboy24, 2012. január 31., 20:00

      Hogy lehet az, hogy akit nekünk 10-15 millióért akarnak eladni, azt más megveszi a harmadáért vagy még olcsóbban? Ezt magyarázza meg nekem valaki?

    76. Lassus, 2012. január 31., 20:00

      Kölcsönbe került, nem vették meg. Év végén 11 millió eurót kell majd érte fizetni. Jó helyen lesz a hullarablóknál.

    77. mmartin91, 2012. január 31., 20:01

      A Guarin-os témát azt hiszem feljebb kiveséztük, nagyon bánt, hogy nem igazoltuk le, főleg anank tudatában, hogy a dilettáns barom Marotta a várakozásoknak megfelelően nem tudta az ismeretlen belga gyereket leigazolni.

      Alig "várom", hogy olvassam Guarin nevét az Inter gólszerzői között ill. hogy ilyen-olyan oldalakon röhögnek rajtunk, hogy kit passzoltunk Caceres miatt.

    78. steven-h, 2012. január 31., 20:04

      Nekem személyes kedvencem Caceres, úgyhogy én meg pont azt akarom olvasni, hogy mekkorát húztunk azzal hogy visszahoztuk újra, és remélem úgy nyit majd mint legutóbb góllal és olyan teljesítményt nyújt majd ami után minden kétkedő dicséri majd...

    79. mmartin91, 2012. január 31., 20:06

      steven-h: A padról?

    80. steven-h, 2012. január 31., 20:09

      Szerintem esélytelen, hogy ne kerüljön be a kezdőbe... De Ceglie-nek néha vannak jó meccsei csak, előbb utóbb Lichtinek is pihennie kell, Bonucciról meg inkább nem is mondok semmit... Szerintem nagyobb esélye van kezdőbe kerülni mint amennyi Guarinnak lett volna itt, tudva mennyit változtat a Középpálya összetételén Conte...védelmen azért már többet variált...

    81. mmartin91, 2012. január 31., 20:11

      Azt én is nagyon remélem, hogy Bonucci nem lesz kezdőjátékos, de sosem lehet tudni. Nem tudom Conte kit fog favorizálni, de Caceres-nek hosszabb távon csak a balhátvéd szerepkörben lehet helye a kezdőcsapatban. De Ceglie most feljavult, egyelőre szerintem még nem fog kezdeni az uruguayi. Persze Lichtsteiner helyén egy-egy meccsen beugorhat, de az csak pihentetés céljából lesz.

    82. frenky, 2012. január 31., 20:14

      Kelevra!
      Tudom hogy csak 1 EU-n kivüli játékost lehet igazolni de szerintem van tíz olyan védő olasz is mint Cacares. Nem is értem sokan mit istenitik annyira, nem is olyan nagy játékos. szerintem jobban jártun volna Guarínnal, védőnek meg le kellet volna igazolni Criscitót vagy Bochettit.

    83. juve28adam, 2012. január 31., 20:17

      Bocchetti Cáceresnél rosszabb sztem....Bonu2

    84. steven-h, 2012. január 31., 20:24

      Martin, mivel mind Caceres és mind Guarin Conte kérésére érkezett, legalábbis minden újságban lehozták hogy Conténak Caceres vagy Guarin kell mittoménhány óra múlva, így szerintem valószínű hogy hamarosan kezdőbe láthatjuk a bal oldalon... És mivel De Ceglienek mostanában jó meccsei voltak mégis Bonucci kezdett és Chiellini lett kitolva így én reménykedem hogy nem csak epizódszerepe lesz a csapatban...

    85. juve28adam, 2012. január 31., 21:02

      Igazából annak tok örülni, hogy lényegesen nem tudott egyik nagyobb rivális csapat sem erősödni.A Milan Muntarival sztem nem megy sokra,ahogy azzal a senki Mesbahhal sem. Maxi López nem egy rossz játékos,de nem ez a szint.A sinter erősödött némiképpen Guarínnal,de majdnem olyannyira gyengült Palomboval.(összességében azért a keretük erősödött),Juan meg kakukktojás ugyebár(teljesen).A Lazionak nem sikerült Honda(hála) és eladták Cissét.Napoli asszem semmit se tett.A Roma is csak egy fiatal védőt hozatott.Udine meg jót röhög a Pazienza üzleten. Azért hozzáteszem szerintem a mostani mercatonkkal sem lehetünk elégedettek,akik jöttek azok közül egyedül Cáceresnek tok örülni...Még a távozókról(selejtekről)annyit, hogy okés ,hogy elment a nagy részük,de KÖLCSÖNBE!Semmi pénzért....Jah és Immobilet sajnálom....

    86. asveed, 2012. január 31., 21:12

      Hullarablók!Gyáááá!;))Ez nálam ma mindent vitt!;)
      Mellesleg maximálisan egyetértek!

    87. asveed, 2012. január 31., 21:13

      Nem mellesleg ha holnap azt olvasná Moratti hogy a Juventus kiszemeltje Torghelle Sanyi, tuti őt is leigazolnák!Ötlettelen, dilettáns barmok!!!

    88. Gigi, 2012. január 31., 21:46

      Akkor most Pazienza lehet ,hogy az idény végén kettő érmet is a nyakába akaszthat:-)Mondjuk egy aranyat meg egy bronz érmet ,ez szép lenne nem?

    Szólj hozzá te is

    A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

    Ha linket szeretnél beszúrni, azt először leellenőrizzük, csak utána kerül ki ide. Tehát nem kell többször elküldened.

    Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz »