« Piqué akár Juve-játékos is lehetett volna       Nedved a Juventus és Del Piero helyzetéről »

Quagliarellát vinné a Milan?

Share/Bookmark


Az AC Milan csapata ajánlatot tehet a Juve - jelenleg - mellőzött csatáráért, Fabio Quagliarellaért, mivel Antonio Cassano jó időre kidőlt a sorból.

Fabio QuagliarellaCassanón várhatóan kisebb szívműtétet kell végrehajtani holnap, mert a hétvégi, győztes bajnokiról hazafelé tartva rosszul lett a repülőn.

Adriano Galliani, a Milan alelnöke tegnap elmondta, hogy Cassano 4-6 hónapig nem lesz bevethető.

Ez pedig máris beindította a pletykaáradatot, első körben Quagliarellát hozták hírbe a regnáló bajnokcsapattal.

A 28 éves támadó felépült korábbi súlyos, fél évig tartó sérüléséből, de nem tud bekerülni Antonio Conte csapatába.

A csatár szeretne részt venni a 2012-es kontinensviadalon, így játékra van szüksége, de mindösszesen egy mérkőzésen, 14 percet játszhatott a Zebráknál.

A Milan pedig akár vonzó célpont is lehet a korábbi nápolyi játékosnak, mivel a piros-feketék a Juvéval ellentétben részt vehetnek a Bajnokok Ligájában, sőt már túl is jutottak a csoportkörön.

Persze kérdéses, hogy a torinóiak eladnák-e őt az ősi riválisnak, különösképpen annak fényében, hogy a klub meg akar szabadulni télen az Amauri, Vincenzo Iaquinta, Luca Toni csatártriótól.

Hozzászólások

    Szólj hozzá elsőként

    A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

    Ha linket szeretnél beszúrni, azt először leellenőrizzük, csak utána kerül ki ide. Tehát nem kell többször elküldened.

    Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz »